Judo és innováció
Ozsvár András hetedik danos mester neve fogalom a magyar judo történetében. Junior Európa-bajnoki címével, olimpiai bronzérmével és lenyűgöző technikai tudásával örökre beírta magát a sportág történetébe. De nemcsak versenyzőként, hanem edzőként és újítóként is maradandót alkotott. A Katana Magazin interjúja során nemcsak múltbéli sikereiről, hanem az új kihívásokról, a családról, a judo értékeiről és a jövőről is mesélt. Egy olyan ember portréja bontakozik ki előttünk, aki nemcsak győzni tud, hanem a legnehezebb pillanatokban is képes erőt meríteni az újrakezdéshez. A mesterrel Ilyés Gyula beszélgetett.
– Temérdek eredményt értél el pályafutásod alatt. Melyikre vagy a legbüszkébb?
– A junior Európa-bajnoki aranyamra vagyok nagyon büszke, mert az első magyar arany volt a judo történetében.
– A világ egyik legjobb nehézsúlyú versenyzője voltál. Mit gondolsz, mi emelt a mezőny fölé?
– Talán az, hogy nagyon erős voltam, de nemcsak fizikailag. Használtam a kezem, a lábam és az eszem is. A judo magyarul cselgáncs, én pedig gondolkodva gáncsoltam. Utólag visszagondolva eredményesebb is lehettem volna, ha türelmesebben versenyzek. De akkor még fiatal és türelmetlen voltam.
– Mi volt a kedvenc technikád?
– A kis belső-nagy belső kombináció. Mindig el tudtam adni. Persze sok más technikát is gyakoroltam, de csak azokat alkalmaztam, amikben maximálisan megbíztam. Ritkán dobtam combot, sülyesztett válldobást és makikomit is.
– Számodra melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzésed?
– Az olimpiai bronzmérkőzésem 1980-ban, Moszkvában. Félidőben csináltam egy kedvenc kis belső-nagy belső kombinációt, a többi utána csak alibi volt. Győztem. Előtte az Európa-bajnokságon Novikov hátsó gánccsal ipponra eldobott. Ő volt Montreal bajnoka, így különös értéke volt ennek a győzelemnek.
– Sikeres edző voltál a Honvédban, mégis saját klubbot alakítottál.
– Megállapodtunk a vezetőséggel egy napon, de másnap már felrúgták az előző napi megállapodást. Viszlát, mondtam, és rájuk csaptam az ajtót. Amire hazaértem, már kész volt a felmondásom. Ezután döntöttem úgy, hogy új alapokra helyezem a munkámat.
– A magyar judo történetének egyik legnagyobb innovátoraként emlegetnek, például a múzeumalapítás és más újításaid miatt. Hogyan jöttek ezek az ötletek, és milyen hatással voltak a sportágra?
– Az ötletek sokszor hirtelen jönnek, de mindig van bennük rendszer. Ilyen volt a Kötélhúzók Egyesülete versenysorozat, amely Buda és Pest csapatait hozta össze a Margitszigeten. Aztán ott volt a pártok közötti verseny. Nem mert senki nevezni, csak a Fidesz. Emellett a Magyar Judo Liga csapatverseny is egy fontos újítás volt, még ha csak két évig is működött a támogatók hiánya miatt. A Sasaki Magyar Judo Múzeumot, a Múzeumi Esték programsorozatot és a Fitt Controll dobásgyorsaság-mérő rendszert is különösen fontosnak tartom. Ne hagyjuk ki, a Száz éves a magyar judo versenyt, amely tulajdonképpen egy japán-magyar csapatverseny volt, de volt a Száz éves a magyar judo dal is.
– Volt, hogy meghirdettem egy versenyt Magyarországon, százezer forintos díjjal. Na, arra valamiért nem jelentkezett senki. A találmányaim között van még egy versenyt vezető eredményjelző tábla is, amelynek a lényege, hogy a bíró egyedül vezeti a meccset, a táblát pedig hangvezérléssel automatikusan irányítja. Harmincmilliót nyertem rá EU-pályázaton és továbbá ötvenmilliót nyertem Óbudán és környékén judo alapú testnevelésre 2010-ben. Amióta pedig veled karöltve elkezdtem az edzőképzést, azóta mar hat alakommal folytattam és csaknem száz edzőt adtam a magyar judónak.
– A családod támogatása közismerten nagy szerepet játszik az életedben. Hogyan segítenek neked abban, hogy folytathasd ezt az inspiráló munkát?
– Az ő támogatásuk nagyon sokat jelent számomra. Feleségem, Rózsa mindenben támogat. Négy unokám van, akikkel rengeteg időt szeretnék tölteni, és emlékeket teremteni számukra.
– Egy nemrégiben elszenvedett baleset után is hatalmas akaraterővel építed magad és a környezeted. Hogyan működik a klub jelenleg, és hogyan látod a jövőjét?
– Az ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth Misi barátomhoz mentem az Eb-ezüstérmes doktor Tomszer Mikivel. Egész egyszerűen elestem a miskolci Tiszai pályaudvaron, és három csigolyám eltört. Jelenleg újra tanulok járni, és bár a gyógyulás lassú, biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. A klubban a kollégák viszik a mindennapi munkát, én pedig a menedzsmenttel foglalkozom.